Térdre rogyott Anglia is

Az e heti visszanézőben megnézzük, mik voltak a 29 forduló utolsó két meccsének, avagy az újrainduló Premier League újraindulásának első két mérkőzésének legfontosabb eseményei.

A forduló legszebb jelenetei

Bár a történések az óceán másik oldalán zajlanak, az FA mindent megtett, hogy a Black Lives Matters (BLM) tüntetéssorozatot a pályára is kivigye. A ligában megjelenő rasszizmus amúgy még mindig gyakori sajnos, de ez egy külön cikk témája lehetne.

Szóval így történt, hogy az első mérkőzésen, a kezdőrúgást megelőző visszaszámlálás után az egész stadion (50 ember) térdre ereszkedett, ezzel is harcolva a rasszizmus ellen. Amúgy nem ez volt az egyetlen gesztus, ami a színes bőrűek mellett szólt: a játékosok neve helyett a Black Lives Matters volt a mezekre írva, ami a mozgalom vezényszava.

A forduló meglepetése

 

A karantén alatt sok bajnokságban láttunk megoldásokat a szurkolók nélküli futball izgalmassá tételével kapcsolatban, de a Top bajnokságok közül ez volt az első, amiben igazi szurkolókat mutattak nekünk.

Már az első mérkőzésen bevágtak a rendezők szurkolói reakciókat, de ami igazán ötletes volt, az az esti mérkőzésen jelent meg.

Ahogy a képen is látható, a manchesteriek egy hatalmas TV-t (?) helyeztek a lelátóra, ahol látni lehetett a szurkolók élő reakcióját. Ez a megoldás még egyik bajnokságban sem jelent meg, és az sem valószínű, hogy a PL-en belül az összes csapat használni fogja ezt az opciót.

Amúgy ezt a megoldást a dánok alkalmazták először, nagy sikerrel. Mondjuk vicces lehet, hogy a rosszabb internettel rendelkezők később látják a gólt, mint a szurkolók ujjongását.

Sajnos azonban negatív meglepetés is van. Az 5 cserés változtatás talán most mutatta meg igazán, miért is lenne rá szükség. Granit Xhaka lába kerek 5 perc után adta meg magát, míg Pablo Maríé - é kicsivel több, mint 20 perc után.

A játékosok erőnléte drasztikusan romlott ezalatt a pár hónap alatt, de ez várható volt. Viszont biztos, hogy kellemetlenségeket fog még okozni ez a jelenség, és ez akár a következő szezonra is kihathat.

 

A forduló hőse(i):

 

Raheem Sterling, azután, hogy a BLM mozgalomban nagy részvételt vállalt, csodás játékkal tért vissza az Etihad-ba. Bruyne-vel együttműködve uralták a pályát, és kíméletlenül kivégezték az észak londoni csapatot. 

Az Aguero nélkül felálló csapat kulcs játékosa De Bruyne volt, aki egy tizenegyessel, és két kulcspasszal, és 80%-os passzhatékonysággal segítette győzelemre a tengerészkék együttest.
Raheem Sterling, azután, hogy a BLM mozgalomban nagy részvételt vállalt, csodás játékkal tért vissza az Etihad-ba. Bruyne-vel együttműködve uralták a pályát, és kíméletlenül kivégezték az észak londoni csapatot.

 

A forduló negatív hőse(i)   

 

David Luiz tegnapi teljesítménye könnyen nevezhető az idei legrosszabb egyéni teljesítménynek. Az első félidőben kényszerű csereként beálló brazil először egy kapitális hibával kvázi Sterlingnek adott gólpasszt.

A rémálom itt nem ért még véget, a második félidőben Mahrez-t rántotta le a tizenhatoson belül, amit Anthony Taylor játékvezető egy piros lappal értékelt. Tulajdonképpen jutalom volt ez a kártya a védőnek, idén a második piros lapját begyűjtő Luiz ezt a teljesítményt biztosan nem teszi ki az ablakba.

VARázslat

 

Természetesen nem lehet teljes egyik forduló sem egy kiadós videóbíró (VAR) okozta hiba nélkül. Az Aston Villa – Sheffield United meccsen viszont a szokásostól eltérőbb, de legalább akkora botrányos döntésnek lehettünk szemtanúi.

A gólvonaltechnológia ma már szinte minden bajnokságban megjelent, és a futball egyetlen „nem hibázó” eszközeként tekintettünk rá. A bíró óráján értesítés jelenik meg, ha a műszer azt érzékeli, hogy a labda teljes terjedelmével a kapuban van. Legalábbis tegnapig valahogy így ment.

 

 

Egy érdekesen csavarodó vendég szabadrúgás után Nyland kapus elveszítette egyensúlyát, és egyenesen a kapuba vándorolt a labdával a kezében. Konkrétan a kapufa mögül szedte ki a labdát, de Michael Oliver órája nem jelezte a gólt.

Hogy ez hogyan fordulhatott elő, maga a techonlógia fejlesztői (Hawk-Eye) sem tudják, és elnézést kértek a Sheffield United-től.

Egy ilyen hiba után azonban felmerül a kérdés: bízhatunk – e a technológiában továbbra is? Eddig elnéztük az 1 mm-es gólokat vagy nem gólokat, mondván „ha jelzett az az átkozott óra, akkor nincs miért vitatkozni”. Viszont most szabad szemmel lehetett látni, ahogy a labda szó szerint a kapuban volt, mégsem jelzett semmit a rendszer.

Ha a video szobában látták is, nem tudták, mit kéne tenni, mert ilyen még nem fordult elő soha. Felülírják a gólvonaltechnológiát? Akkor viszont az Aston Villa fog felháborodni, hogy „márpedig az tökéletesen működik, és nem lehet felülírni egy tökéletesen működő rendszert.

Ahogy a VAR sem működik jól Angliában, úgy most ez a funkció sem üzemel rendesen. Valami komoly baj van azon a szigeten, az biztos.

 

Képek forrásai:

https://cdn.cnn.com/cnnnext/dam/assets/200617223722-english-premier-league-is-back-alex-thomas-looklive-spt-intl-00002105-exlarge-169.jpg

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/06/17/21/29728650-8432767-image-a-82_1592424395934.jpg

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/06/17/21/29728650-8432767-image-a-82_1592424395934.jpg

https://i2-prod.football.london/incoming/article18441459.ece/ALTERNATES/s615/0_GettyImages-1250320935.jpg

https://www.telegraph.co.uk/content/dam/football/2020/06/17/TELEMMGLPICT000233272510_trans_NvBQzQNjv4Bqvf93cyop1gpr4w56dB_PHAnfsHiDjoFXrn3j8cDz9dY.jpeg?imwidth=450

 https://m.blog.hu/eu/europapont/image/2020/dkmeccs2.jpg